Volt még gyógytorna, kíméletes, de az elején nagyon nehéz volt csípőre tenni a kezem, a többi gyakorlatról nem is beszélve. Fájt a mellizmom, a nyakam, a karom, a hátam nyaktól derékig. A legkisebb köhögésbe majd belehaltam, a tüsszentésre meg effektíve bele is haltam a fájdalomtól. De valahogy mindig visszahoztak. Vizitkor mindig megkérdezte a főorvos úr, hogy vannak-e fájdalmaim? De nem várt választ, hanem rögtön elmagyarázta, hogy, érthető hiszen. Hiszen ? Hiszen miután a szegycsontomat szétfűrészelték – gondolom flex-szel – azután még erőteljesen mozdulatokkal szét is lapítottak, mint egy bontott csirkét, hogy hozzáférjenek a szívhez. És merő szakmai szolidarításból, még hozzátette, „tudja milyen kemény munka ez a sebész doktor úrnak” ? Szegény sebész, gondoltam nagy empátiával, és hálából neki kívántam a csillagokat, amiket láttam.
Az első hét végére nagyot javultam. A gyógytorna és a folyosói séták meghozták az elvárt hatást. Továbbra is fájt mindenem (hisz’ most is fáj!), de már nem annyira. És persze agyilag még félig-meddig lökött voltam. De már voltak néha tiszta pillanataim is ! Egyet elmondok. Volt ott, egy már 2 hete műtött bajtárs. Vele meg másokkal egyszerre sétáltunk körbe a négyzet alaprajzú folyosón. Feltűnt, hogy míg én elvonszolom magam egyik széktől a másikig (15 méter), addig ő kétszer leköröz (azaz megtesz kétszer 120 métert) És akkor, ami a tökéletes mentális állapotomat bizonyítja (hiszen innen indult a történet), átvillant az agyamon , ha legközelebb leköröz, esküszöm elgáncsolom ! Mint balhátvéd koromban, amikor egy nálam gyorsabb jobbszélső kétszer otthagyott. Ilyenkor mindig – a fair play szabályainak megfelelően – figyelmeztettem, „öreg próbálkozz ezentúl másutt, mert én a következönél finoman felrúglak”. (Azt elfelejtettem mondani, hogy a foci nem ritmikus sport-gimnasztika)
A második héten váratlanul hullámvölgybe kerültem. Mindennek más íze volt, mint amit vártam, és csak étel fölé hajoltam, már rohannom kellett a fajansz felé hajolni. Ez a dolog, semmiképp sem egy élmény, de friss mellkasi műtét után még rohadtul fáj is. Ráadásul nem mindig értem időben célba. Az meg rém kínos. Később már a folyosó illata is ugyanezt a hatást váltotta ki, úgyhogy a szerda-vasárnap időszakban már nem ettem semmit, és nem léptem ki a szobám megszokott illat-világából (amit nem is éreztem hál’ Istennek), a folyosó ellenséges világába. Eközben a szív vizsgálataim az új billentyűvel változatlanul szép eredményeket mutattak.
A 3. hétre az éhezés rendbe hozott. Az evés ugyan a mai napig igencsak nehezemre esik, de a szokatlan illatok, az ismeretlen és tökéletesen inadekvát ízek már legalább nem fordítják fel a gyomromat, annyira. A torna lemaradásomat behoztam, és bár minden második padra leültem pihenni, de már elsétáltam a Tagore sétányon az Annabella strandtól a mólóig. Tudjátok, ahol a Vitorlás nevű élőzenés hely található, ami ott volt már gimnazista koromban is. Emlékszem, Istenem, minden este odajártunk egy haveri társasággal csajozni, velem senki sem táncolt, pedig senkit sem mertem felkérni. Vártam, hogy majd egyszer valaki engem. De nem. Egyszer sem! Ebből tanulva most egy este sem mentem oda. Bár amennyi szívbeteg mulat ott így 3-5 fokban (a Vitorlás szabadtéri), talán kikapott volna magának egy néni, mondjuk az útitársam.
És eljött a 3. hét vége. Noha rengeteg dolog történt még ott velem (ha csak a szúrásokat számolom, csak az magában legalább 50 történés) ezekkel nem untatlak benneteket. Ha kíváncsiak vagytok, keressetek meg a kérdéseitekkel, de jobb, ha inkább megpróbáljátok elképzelni.
Ami az tudatállapotomat illeti így a műtétet követően összesen 4 héttel, hát ha nem is vagyok százas, de talán már kilencvenes. Ez gondolom nyomot hagyott e beszámoló színvonalán. Ha túlságosan is orvosos lett, elnézéseteket kérem. Azoknak, akik nem vették észre ideírom, hogy én vicces akartam lenni. Ahhoz, hogy önkritikusan megállapíthassam, hogy sikerült-e, százasnak kellene lennem, de mint mondtam, ott még nem tartok.
Drága százas barátaim, már akik eljutottatok idáig az olvasásban ! Döntsétek hát el, ha mondjuk Woody Allen tízes skálán 10-esre vicces, ez a kis dolgozat hol van a számegyenesen ? Ne feledkezzetek meg a nullától balra sorakozó számokról se!
És végül egy bölcsesség, Tőlem (ez az első az életemben): hülyéskedni nem csak szív-műtét után lehet !
