Rengeteg hasonló, és más egyáltalán nem hasonló kalandom volt az első héten, de azokból semmire sem emlékszem. Kértem a feleségemet, hogy legyen Mikes Kelemen, és írja le rólam, mit műveltem még az ausztráliai Rodostóban. Nem hiszem, hogy le fogja. Pedig kíváncsi lennék. Azt mondja megbánnám, ha megtudnám, milyen galádságokat tettem, és mondtam. Főleg neki!  Hát el tudjátok ezt képzelni rólam? Persze alaposan megmódosított tudatállapotban lehet, hogy az nem is én voltam , ugye nem ? Jó dolog, ha trancsírozás előtt mélyen elaltatják az embert, de azért annak is megvan a hátulütője. Később.

Szállításra diszponáltak

Egy héttel a műtét után az orvosok úgy döntöttek, megszabadulnak tőlem, és a nővér sereget sem ingerlik tovább. Mostanában fél lábbal amúgy is mind felmondásban vannak. Ez persze most egy rossz és mélyen igazságtalan vicc volt. Valójában a protokoll szerint, ha a beteg teljesít bizonyos feltételeket, egy hét után el kell küldeni a balatonfüredi szanatóriumba. És miután én 9.7 mp alatt futottam és 47 mp alatt úsztam a 100 métert, és az új műanyag billentyűm úgy ketyegett mint egy eredeti Schaffhausen, nem úszhattam meg a szanatóriumot. Családom összecsomagolta 3 hétre a holmimat és 3-4 óra várakozás után hol egy kórteremben, hol még mindig Ausztráliában (az úszás sem ment volna olyan jól, ha nem kerget egy cápa raj), szóval némi várakozás után félig-meddig delíriumban, megjelent egy óriási ember, tök vörös ruhában. A Mentős. Még arra emlékszem, hogy a  kórház folyosóján kavarogtunk, ő felmálházva az összes cuccommal, én szinusz vonalban utána, vigyázva, nehogy az egyik lábammal rálépjek a másikra, és egyszer csak kiléptünk az udvarra. A kb. 28 fokból a kb. 1-2 fokba. Hát pofán vágott a hőmérséklet különbség, mit szépítsek a dolgon. De megláttam a gyönyörű és hatalmas eset-kocsit, azonnal navigálni kezdtem felé. Nem azzal megyünk Verő úr!-szólt a nagy ember. (Az igazság az, hogy egységnyi idő alatt ilyen sokszor soha életemben nem uraztak le. Mit mondjak, rosszul is esett. A kis iskolában Verő voltam, a focipályán Petya, később Péter, itt-ott Verő Péter, Leningrádban a tanároknak továris Vjerjo, nade úr !)

Állt ott egy Peugeot autó, a modell számát nem tudom, de az tuti, hogy ennél kisebb nincs. Beültetett az anyósülésre, és egy 80 éves nénit bepréselt mögém. A cuccaink a néni mellett tornyosultak. A Mentős is beült. Nem értem, hogy fért be. A friss levegőtől egyébként is azonnal berúgtam. Az a lényeg – tartotta a kötelező oktatást – hogy a biztonsági övet bekötni TILOS. És ha a rendőr… ? Kérdeztem volna. Majd megmutatjuk a maga szép mellkas sebét neki. Aha. És elképzeltem, ahogy az autópálya szélén leveszem magamról az 5 réteget sorban, hogy a mínuszban bemutassam a kb. 30 centis alibimet egy rendőrnek. Szerencsére nem jött a rendőr.