Előjáték
A műtétnek, ami elég sürgősnek tűnt, volt néhány előfeltétele. Egész pontosan hét darab. Szereznem kellett gócmentességi (nem tudom mi az a góc, talán gyulladás, talán fertőzés – nem mondanám, hogy betegeskedéseim során érdeklődésem ajtaja egyre szélesebbre nyílt volna az orvosi ismertek irányába, sőt! Ha vizsgálgattak és magyaráztak nekem, engem csak az „el innen de hamar” érzése töltött el és foglalkoztatott. Hát kérdezem én, kit érdekel hogy a villanyszerelő azt a valamit miért csavarozza hozzá ahhoz a másik valamihez ? A lényeg, hogy működjön, ha orvos, akkor meg, hogy én működjek! Felsorolom a gócmentességi igazolások forrásait: fogászat, gégészet, hasi ultrahang, nyaki ultrahang, mellkas röntgen és urológia. A gégészettől a röntgennel bezárólag úgy mentem át a vizsgálatokon mint kés a vajon. A fogászaton volt egy apró kiigazítani való. A panoráma röntgen által láthatóvá tett panoráma nem tetszett az orvosnak. Kis esztétikai kiigazítást tartott szükségesnek. Egy menetben kihúzta valamennyi még saját felső fogamat. Mondtam is neki – tamponnal kitömött pofával- te aztán tudsz élni öreg, nem aprózod el. (Hogy közben csuklott az édesanyja, az csak a fatális véletlen műve.)
Eltartott vagy 2 hónapig, mire elviseltem az új fogsorom és vele együtt az új fejem látványát a tükörben, de ami a működést illeti , hogy is mondjam, hát direkte rossz szándékú akciónak fogom tekinteni, ha ezek után engem bárki pirított kenyér hajával, vagy más állagában hasonló, finomsággal kínál.
Maradt még az urológus. Nehéz erről nem alpári módon viccelődni, úgyhogy meg sem kísérlem. De azért a lényeget, röviden. Szóval most vesztettem el szegény pasasok egyetlen hozományát. De legalább védekeztünk. Gumikesztyűt húzott. Igaz, hogy utána 3 napig senki nem találta az egyébként negatív leletemet. Egyre több gyanús körülmény merült fel a vizsgálattal kapcsolatban. A vizsgáló ajtaján semmilyen felirat nem utalt arra, hogy itt urológia működik. Az orvoson – egyedül az hatalmas ház összes orvosa között, nem volt semmi fehér ruha, csak farmer és kockás ing. És ahogy ezt végig gondoltam, eszembe jutott a régi pszichológus vicc, tudjátok, amikor egy hölgy az orgazmus hiányára panaszkodik, mire a fehér köpenyes tesz egy kísérletet, hátha neki sikerül. De nem. Behívja hát a másodikat, ő is megteszi a magáét, de sem neki sem a harmadiknak nem sikerül kielégítenie a „beteget”. Mire – bíztatásul – azt mondja a harmadik, „talán tessék megvárni a pszichológust, mi ugyanis a festők vagyunk ” Szóval rajtam is erőt vett a gyanú, hogy az urológus netán a festő volt. Node megkerült a leletem – rend a lelke mindennek, anyag nem vész el csak átalakul, ember kűzdve kűzdj és bízva bízzál a civil ruhás urológusban stb. stb.
